Debreceni Református Kollégium Múzeuma, Debrecen
További képek
Múzeum
Az 1538 óta folyamatosan működő oktatási intézmény a magyar kultúra bölcsője, 2013 óta nemzeti emlékhely.
Falai között olyan nagyságok nevelkedtek, mint Csokonai Vitéz Mihály, Kazinczy Ferenc, Arany János, Kölcsey Ferenc vagy Móricz Zsigmond. A Debreceni Református Kollégium Múzeumában tett látogatást bevezető Kálvinista Róma, keresztyén respublika, magyar Genf című kiállítás arra keresi a választ, miért éppen Debrecen válhatott a magyar reformátusság legfontosabb támaszává. Az állandó kiállításokon az iskola történetével, a diákok életével, a Tiszántúli Református Egyházkerület kincseivel ismerkedhetnek a látogatók. A freskókkal díszített lépcsőház a világ legszebb könyvtárai közé választott, több mint 600 000-es állománnyal rendelkező Nagykönyvtárhoz, a Csokonai-szobához, és az 1849-ben az országgyűlésnek otthont adó Oratóriumhoz vezetnek.
Megújult környezetben, nagyobb kiállítóterekkel, teljesen új kiállításokkal, interaktív elemekkel bővítve, akadálymentesítet környezetben várják a látogatókat.
A Kollégiumot 1538-ban professzorok alapították. A Kollégium Nagykönyvtára, 600 000-es állományával, a magyarországi református egyház legnagyobb ilyen jellegű gyűjteménye. A Kollégium bibliagyűjteményében több mint 250 nyelven olvasható a Szentírás. A Levéltár helyiségeiben jelenleg 2 605 folyóméter irat található, amely bemutatja a Tiszántúl múltját, egyházi életét, oktatási rendszerét valamint Debrecen művelődéstörténetét. A Kollégium gyűjteményében megtalálható az ereklyék között Kazinczy Ferenc vadászpuskája, Kossuth Lajos irattárcája, Csokonai Vitéz Mihály fuvolája.
Az ásványtani rész legnagyobb szerzeménye Szőnyi Pál 33 000 darabból álló gyűjteménye, melynek leghíresebb példánya az 1857-ben Kaba határában lehullott meteorit. Az éremtár 1831-ben már több mint 6 000 darabot számlált. A gyűjtemény állandó tárlatai: iskolatörténet, egyházművészet (ötvösmesterek munkáival: egyházi kelyhek, kenyérosztó tál...), könyvtártörténeti kiállítás, oratórium.
A kollégium külső falán számos híres ember emléktáblája áll.
A legújabb a magyar egyház milleneumára emlékezik.
A kollégium oldalában nyílik a Fűvészkert utca, ahol az első Füvészkert létesült Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály által.
Nyitvatartás
Hétfő 10-16 Kedd 10-16 Szerda 10-16 Csütörtök 10-16 Péntek 10-16 Szombat 10-13 Vasárnap ZárvaBelépőjegy
Felnőtt belépő: 800,-Ft Tanuló, nyugdíjas belépő: 400,-Ft Családi belépő (max. 2 felnőtt és 4 gyermek részére): 1.900 Ft Magyar nyelvű idegenvezetés: 3.000 Ft Idegen nyelvű idegenvezetés (angol, francia, német): 4.000 Ft Audioguide bérlése: 500,-Ft Fotójegy: 200,-Ft Videojegy: 1.600,-Ft Múzeumpedagógiai foglalkozás: 500,-FtE-mail: reformatus.debrecen@museum.hu, theca@silver.drk.hu
Forrás: www.reformatuskollegium.ttre.hu
Frissítve: 2016-07-20 15:09:55
Látnivalók a környéken
Református Nagytemplom
- Debrecen
Debrecen jelképe, az ország egyik legnagyobb református temploma, melyet történelme tett igazán híressé.
Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület
- Debrecen
Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület, röviden Nagyerdő kellemes pihenést nyújt a kirándulóknak.
Debreceni Állatkert és Vidámpark
- Debrecen
Itt található az ország első vidéki állat- és növénykertje, melyet 1958-ban alapítottak. A kicsiket vidámpark is várja, amit egy kisvasút köt össze az állatkerttel. A vonatból megcsodálhatjuk a dámsza...
Nagyerdei Park és Békás-tó
- Debrecen
Minden jelentõs várost fémjelez egy híres park – Debrecent az ország elsõ természetvédelmi területének nyilvánított Nagyerdõben található park.
Kerekerdő Élménypark
- Debrecen
A Kerekerdő élménypark a Zsuzsi Erdei Vasút vonalán, Csereerdő megállónál, festői erdei környezetben található. A mesevilág közel 30 ezer négyzetméternyi területen kínál fedett és szabadtéri programok...
Aquaticum Mediterrán Élményfürdő
- Debrecen
Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő a debreceni Nagyerdő szívében, egy 66 m átmérőjű kupolacsarnokban található.
Programok a környéken
A zsoltáréneklő madár
- Debrecen
- 2026.Feb.17-án VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ
Történetünk elején egy istenfélő király templomot építtetett, de hiányzik belőle valami. Valami vagy valaki, aki csak az igaznak, a segítőnek, a lelkiismeretében tisztának szólal meg.
A zsoltáréneklő madár
- Debrecen
- 2026.Mar.18-án VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ
Történetünk elején egy istenfélő király templomot építtetett, de hiányzik belőle valami. Valami vagy valaki, aki csak az igaznak, a segítőnek, a lelkiismeretében tisztának szólal meg.

