Erdőspuszták További képek
Képek forrása: www.programturizmus.hu

Természeti érték Természeti érték

Az Erdőspuszták számos természeti értékkel rendelkezik.

A Debreceni Erdőspuszták a várostól mintegy tíz kilométerre keletre, félkörívben húzódnak. Az egykori nagy kiterjedésű gyöngyvirágos tölgyesek ma már csak kisebb-nagyobb foltokban találhatók meg. Kora tavasztól késő őszig számos botanikai élménnyel térhet innen haza a kiránduló. A változatos növényvilág szintén változatos állatvilág kialakulását és életfeltételeit biztosítja. A rövid időre ide látogatók számára a madárvilág gazdagsága a legfeltűnőbb, de gyakori ezen a vidéken a vaddisznó, az őz, a nyúl és a róka is.

Látnivalók:

Bánk: Bánkon található az 1982-ben épült Erdőspusztai Bemutatóház, melyben a Déri Múzeum anyagából rendezett, az Erdőspuszták növény- és állatvilága, madár- és kisemlős-faunája című kiállítás, és az Élet az Erdőspusztán című kiállítás várja a látogatókat. A ház körüli gondozott parkban a Hajdú-Bihar megyei Fafaragótáborban készült alkotásokat helyeztek el, köztük Szent István szobrát, és egy haranglábat. A bemutatóház mögötti székelykapun léphetünk be az arborétumba, ahol 3 kilométer hosszú tanösvény mutatja be a táj honos élővilágát. Érdekessége az erdeifenyők között álló kilátó, és a vákáncsostanya, mely az erdőművelésből élő vákáncsosok lakóhelyét, mindennapjait mutatja be. A közelben fekvő Mézeshegyi-tavak kiváló horgászhelyek.

Megközelíthető busszal, autóval, kerékpárral Létavértes felé.

Fancsikai-tavak: Az Erdőspusztai tavakat, így a Fancsikai-víztárolókat is, az 1970-es évek elejétől hozták létre, a vízrendezés következtében katasztrofálisan lesüllyedt talajvíz pótlására. Fancsikán játszótér, rönkvár és zöld gyep várja a gyerekeket, három horgásztó a felnőtteket, s kilátó a tájban gyönyörködőket.

Megközelíthető autóval és kerékpárral a 48-as útról, Vámospércs felé, a Panoráma útra letérve.

Hármashegyalja: Debrecentől 17 kilométerre fekvő terület, pihenőközpont. Elnevezésének magyarázata, hogy a szél alakította homokbuckák olyan magasak, hogy hegynek nevezték el az emberek. A kirándulóhely legkiemelkedőbb pontján 157 méteres tengerszint feletti magasságon kilátó épült.
 

Megközelíthetőség: A Hármashegyaljára autóval a Vámospércsi úton, illetve az ország egyik legrégibb erdei kisvasútján, a Zsuzsi-vonaton lehet eljutni, mely Debrecenből a Faraktár utcai állomásról indul. A vasúttal párhuzamosan kerékpárút is vezet.

Vekeri-tó: Az Erdőspuszták legforgalmasabb és legjobban kiépített pihenőcentruma épült a Vekeri-tó mellé. A Vekeri Pihenőközpont egynapos kirándulások, fesztiválok, könnyűzenei koncertek, osztálykirándulások, táborok ideális helyszíne. A tavon csónakázni és horgászni lehet. A Vekeri-tó mellett található a Dorcas Center & Camping.

Megközelíthető busszal, kerékpárral, és autóval a 47-es útról, Hosszúpályi felé.

Víg-Kend Major: A Debrecentől 5 kilométerre, a Vekeri-tó és az Erdőspusztai tájház szomszédságában található szabadidőközpont széles lehetőséget biztosít minden korosztálynak a kellemes kikapcsolódásra és pihenésre. A vendégeket sportpályák, az ősi magyar fajokból álló állatfarm, kilátó, panzió, turistaház, sátor- és táborhely, valamint étterem várja. A hely kiválóan alkalmas gyermektáborok, sporttáborok, lakodalmak és egyéb összejövetelek rendezésére.

Megközelíthető busszal, autóval, kerékpárral a Hosszúpályi felé vezető úton.

 


Forrás: www.programturizmus.hu
Frissítve: 2016-03-28 12:26:13

Látnivalók a környéken

Református Nagytemplom

Református Nagytemplom

  • Debrecen

Debrecen jelképe, az ország egyik legnagyobb református temploma, melyet történelme tett igazán híressé.

Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület

Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület

  • Debrecen

Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület, röviden Nagyerdő kellemes pihenést nyújt a kirándulóknak.

Debreceni Állatkert és Vidámpark

Debreceni Állatkert és Vidámpark

  • Debrecen

Itt található az ország első vidéki állat- és növénykertje, melyet 1958-ban alapítottak. A kicsiket vidámpark is várja, amit egy kisvasút köt össze az állatkerttel. A vonatból megcsodálhatjuk a dámsza...

Déri Múzeum

Déri Múzeum

  • Debrecen

A Déri Múzeum Magyarország egyik legjelentősebb múzeuma.

Nagyerdei Park és Békás-tó

Nagyerdei Park és Békás-tó

  • Debrecen

Minden jelentõs várost fémjelez egy híres park – Debrecent az ország elsõ természetvédelmi területének nyilvánított Nagyerdõben található park.

Kerekerdő Élménypark

Kerekerdő Élménypark

  • Debrecen

A Kerekerdő élménypark a Zsuzsi Erdei Vasút vonalán, Csereerdő megállónál, festői erdei környezetben található. A mesevilág közel 30 ezer négyzetméternyi területen kínál fedett és szabadtéri programok...

Aquaticum Mediterrán Élményfürdő

Aquaticum Mediterrán Élményfürdő

  • Debrecen

Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő a debreceni Nagyerdő szívében, egy 66 m átmérőjű kupolacsarnokban található.

További látnivalók

Programok a környéken

Nincs mese!

Nincs mese!

  • Debrecen
  • 2026.Feb.22-án VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ

Egyszer volt, hol... NEM VOLT.

Trisztán és Izolda

Trisztán és Izolda

  • Debrecen
  • 2026.Feb.17-án VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ

A zsoltáréneklő madár

A zsoltáréneklő madár

  • Debrecen
  • 2026.Feb.17-án VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ

Történetünk elején egy istenfélő király templomot építtetett, de hiányzik belőle valami. Valami vagy valaki, aki csak az igaznak, a segítőnek, a lelkiismeretében tisztának szólal meg.

A zsoltáréneklő madár

A zsoltáréneklő madár

  • Debrecen
  • 2026.Mar.18-án VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ

Történetünk elején egy istenfélő király templomot építtetett, de hiányzik belőle valami. Valami vagy valaki, aki csak az igaznak, a segítőnek, a lelkiismeretében tisztának szólal meg.

Vitéz László és a halál hét leckéje

Vitéz László és a halál hét leckéje

  • Debrecen
  • 2026.Feb.13-án VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ

Illik a tánc a farsangnak,minden rongya fityeg annak

Illik a tánc a farsangnak,minden rongya fityeg annak

  • Debrecen
  • 2026.Feb.13-án VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ

Ringató - 2026

Ringató - 2026

  • Debrecen
  • 2026.Jan.22-án MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ

Ringató - 2026

Ringató - 2026

  • Debrecen
  • 2026.Jan.29-án MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ

További programok


Szállások Debrecen

Szobaárak 4 napos előfoglalással Debrecen

Stop Panzió

panzió

Szobaárak 4 napos előfoglalással

8 050 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Szobaárak Debrecen

Centrum Hotel

Szobaárak

17 940 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló1 Értékelés alapján5 / 5
Alapcsomag Debrecen

Visit Debrecen Apartman

apartman

Alapcsomag

23 333 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Napi szobaár Debrecen

Hotel Nagyerdő

hotel

Napi szobaár

13 250 Ft/fő/éj-től
  • 10 Értékelés alapján4 / 5

További szállások

Elérhetőségek

Cím: Debrecen, Fancsika
Térkép
Tel.:52/441-118

Kedvenc akciók

Park Hotel Gyula Gyula

Hétköznapi álom! Min. 2 éj

16 830 Ft/fő/éj-től

Park Hotel Gyula

  • Kiváló13 Értékelés alapján4.7 / 5
Dráva Hotel Thermal Resort Harkány

Harkányi pihenőnapok félpanzió...

25 371 Ft/fő/éj-től

Dráva Hotel Thermal Resort

  • 5 Értékelés alapján4.3 / 5
Calimbra Wellness és Konferencia Hotel Miskolc-Tapolca

Napi árak reggelivel

19 280 Ft/fő/éj-től

Calimbra Wellness és Konferencia Ho...

  • Átlagos1 Értékelés alapján3.3 / 5

Bejelentkezés