Református Kistemplom – Csonkatemplom, Debrecen
További képek
Templom
A Református Nagytemplomtól nem messze, a Piac és Széchenyi utcák sarkán álló Református Kistemplom helyén az 1600-as évek végétől faszerkezetű imaház állt, ami 1719-ben leégett.
Az új templom Báthori Szabó András és felesége végrendeleti hagyatékának és számos debreceni polgár önkéntes adakozásának köszönhetően 1719-25 között épült fel. Az alapozási gondok miatt a templom számos javításon ment keresztül. Jelenlegi formáját az újabb átépítés után 1876-ban kapta, amikor is az eredeti barokk homlokzatot neoromán stílusúra cserélték, megerősítették a külső támfalakat és új főbejáratot nyitottak a Piac utca felől. Ekkor derült fény arra, hogy az építés óta 2,5 méterrel feltöltötték a Piac utca szintjét, így a templom a mai napig 2 méter mélyen fekszik az utcaszint alatt. A templom tornyát eredetileg hagymaszerű sisak zárta, amit 1907-ben egy óriási szélvész ledöntött. Az építészek ezután bástyaszerű kiképzést adtak a toronynak és lemondtak a sisakról. Azóta hívják a helyiek „Csonkatemplomnak” is.
Web: www.kistemplom.hu
Nyitvatartás
Hétfő - Péntek: 10:00 - 18:00E-mail: ref.kistemplom@gmail.com
Forrás: www.portal.debrecen.hu
Frissítve: 2015-11-27 11:39:34
Látnivalók a környéken
Református Nagytemplom
- Debrecen
Debrecen jelképe, az ország egyik legnagyobb református temploma, melyet történelme tett igazán híressé.
Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület
- Debrecen
Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület, röviden Nagyerdő kellemes pihenést nyújt a kirándulóknak.
Debreceni Állatkert és Vidámpark
- Debrecen
Itt található az ország első vidéki állat- és növénykertje, melyet 1958-ban alapítottak. A kicsiket vidámpark is várja, amit egy kisvasút köt össze az állatkerttel. A vonatból megcsodálhatjuk a dámsza...
Nagyerdei Park és Békás-tó
- Debrecen
Minden jelentõs várost fémjelez egy híres park – Debrecent az ország elsõ természetvédelmi területének nyilvánított Nagyerdõben található park.
Kerekerdő Élménypark
- Debrecen
A Kerekerdő élménypark a Zsuzsi Erdei Vasút vonalán, Csereerdő megállónál, festői erdei környezetben található. A mesevilág közel 30 ezer négyzetméternyi területen kínál fedett és szabadtéri programok...
Aquaticum Mediterrán Élményfürdő
- Debrecen
Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő a debreceni Nagyerdő szívében, egy 66 m átmérőjű kupolacsarnokban található.
Programok a környéken
A zsoltáréneklő madár
- Debrecen
- 2026.Feb.17-án VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ
Történetünk elején egy istenfélő király templomot építtetett, de hiányzik belőle valami. Valami vagy valaki, aki csak az igaznak, a segítőnek, a lelkiismeretében tisztának szólal meg.
A zsoltáréneklő madár
- Debrecen
- 2026.Mar.18-án VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ
Történetünk elején egy istenfélő király templomot építtetett, de hiányzik belőle valami. Valami vagy valaki, aki csak az igaznak, a segítőnek, a lelkiismeretében tisztának szólal meg.

