Gyulavári Kastély További képek
Képek forrása: http://www.itthon.hu

Vár és várrom Vár és várrom Kastély Kastély

A 14 szobából álló épület a hozzá tartozó lakóépülettel, gazdasági épülettel, kápolnával és a fennmaradt parkkal jelenleg a település belterületén található. A kastély építésének pontos idejét nem sikerült tisztázni, de az bizonyos, hogy a szeszgyár építésekor (1842) már készen állott.

A Gyulavári Kastély Látogatóközpont ötlete abból az elgondolásból született, hogy az egykori főúri rezidenciában, újszerű formában együtt mutassuk be a Dél-Alföld néprajzi, kulturális és természeti- környezeti értékeit, valamint gazdasági történetét és fejlődésének lehetőségeit. Azaz úgy ismertessük meg a látogatót a térség múltjával, jelenével, hogy közben szembesüljön a jövővel is. A jövővel, amely érdemben csakis akkor tervezhető, ha a fejlődés fenntartható. Alapvető célunk az volt, hogy hozzájáruljunk a Dél-Alföld országos és nemzetközi megismertetéséhez, az itt élők identitástudatának erősítéséhez, azon felismerés népszerűsítéséhez, hogy a térség gazdasági fejlődésének alapja a fenntarthatóság, a környezet kíméletes használata lehet, ezen keresztül pedig a gazdaság fejlődéséhez, az elvándorlás mérsékléséhez.
Ezen gondolatkör mentén szerveztük meg a Kastély kiállítási tematikáját, a leendő programokat, rendezvényeket, illetve próbáltuk megtalálni a létesítmény helyét a térség idegenforgalmi kínálatában.
Három nagy területet ölel át a Kastély: hagyományok, kultúra és fenntartható fejlődés. Ez a hármas logikailag is jól kapcsolódik egymáshoz: a hagyományok meghatározzák a kultúrát, a szélesebb értelemben vett kultúra alapvetően befolyásolja a jövőt.
Kastély udvarA hagyományokat egy helytörténeti gyűjtemény és a Dél-Alföldön évszázadok óta együtt élő nemzetiségek néprajzi, népművészeti tárgyainak kiállításával elevenítjük fel. A kulturális részben kiemelkedő szerepet kap a régió képzőművészete, illetve a tervezett rendezvényeken, programokon keresztül az egyéb művészeti ágak is maghatározó szerephez jutnak.
A fenntartható fejlődés témakörben bemutatjuk a térség természeti kincseit, a vizek, erdők élővilágát, illetve szeretnénk a biogazdálkodás jelentőségére felhívni a figyelmet, amely a hagyományosan agrárorientáltságú Dél- Alföld egyik gazdasági kiugrási területe lehet. A kialakított konferenciaterem lehetőséget kínál arra is, hogy a Kastély egyik Békés megyei szellemi központja legyen az ökogazdálkodás népszerűsítésének.
Mindezek mellett a Gyulavári Kastély egy olyan információs központként is működik, mely hangsúlyos feladatának tekinti a Dél-Alföld ökoturisztikai értékeinek megismertetését, az idegenforgalom ezen ágának fejlesztését.
A Gyulavári Kastély a maga 18 különböző témájú kiállításával, sokrétű és színes programkínálatával, tartalmas és emlékezetes időtöltést biztosít minden korosztály számára a kisiskolásoktól az idősebbekig. Egyben új színfoltot jelent Gyula és környéke turisztikai kínálatában, így bízunk abban, hogy a városunkba érkező vendégek is örömmel “fedezik fel” a gyönyörűen felújított épületegyüttest és vadregényes parkját.
Jöjjön el hozzánk, legyen a vendégünk Ön is. Tekintse meg a Dél-Alföld eleddig kevéssé ismert kincseit, értékeit.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
Kedd-Szombat:9:00-17:00 Vasárnap:9:00-12:00 Hétfő:Zárva

Belépőjegy

Teljes árú jegy 1000 Ft Kedvezményes árú jegy (diák, nyugdíjas) 600 Ft Teljes árú jegy, csoportos kedvezménnyel (10 főtől) 900 Ft Kedvezményes árú jegy, csoportos kedvezménnyel (10 főtől) 500 Ft Tárlatvezetési díj (A csoport maximum létszáma 20 fő) 1600 Ft/csoport
E-mail: gyulavarikastely@gyulavarikastely.hu
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2016-12-22 11:43:56

Látnivalók a környéken

Gyulavári református templom

Gyulavári református templom

  • Gyulavári

A Gyulavári református templom elődjét – mely 1787-re készült el – lebontották. Ennek a helyén épült fel a jelenlegi templom 1892-ben a neves fizikus, Bay Zoltán édesapja, Bay József lelkipásztori szo...

Gyulavári Kastély

Gyulavári Kastély

  • Gyulavári

A 14 szobából álló épület a hozzá tartozó lakóépülettel, gazdasági épülettel, kápolnával és a fennmaradt parkkal jelenleg a település belterületén található. A kastély építésének pontos idejét nem sik...

További látnivalók

Elérhetőségek

Cím: Gyulavári, Széchenyi utca 71.
Térkép
Tel.:+3666639632

Kedvenc akciók

Park Hotel Gyula Gyula

Hétköznapi álom! Min. 2 éj

16 830 Ft/fő/éj-től

Park Hotel Gyula

  • Kiváló13 Értékelés alapján4.7 / 5
Dráva Hotel Thermal Resort Harkány

Harkányi pihenőnapok félpanzió...

25 371 Ft/fő/éj-től

Dráva Hotel Thermal Resort

  • 5 Értékelés alapján4.3 / 5
Calimbra Wellness és Konferencia Hotel Miskolc-Tapolca

Napi árak reggelivel

19 280 Ft/fő/éj-től

Calimbra Wellness és Konferencia Ho...

  • Átlagos1 Értékelés alapján3.3 / 5

Bejelentkezés