3tél , Budapest 2026.02.16-án 19:00 óra helyszín: Radnóti Miklós Színház

3tél További képek

Tena Štivičić kortárs horvát drámaíró 3tél című díjnyertes darabja igazi kelet-közép-európai történetet mutat be. Három idősíkon keresztül – 1945-ben, 1990-ben és 2011-ben – tárul fel a Kos-család több generációjának története, hogy e régi ház privát tereit miképpen töltik meg élettel, szeretettel és fájdalommal.

Egyéb Egyéb Színház Színház

Tena Štivičić: 3tél
Angol nyelvből fordította: Falcsik Mari
A horvát eredetivel egybevetette: Lantos László

„Én nem hagyom, hogy ez a hely elvesszen. A családi múltunk miatt, és az életünk miatt, ami mégiscsak többnyire boldog volt, nem fogom hagyni, hogy valaki megvegye és kiebrudalja őket innen, aztán csináljon belőle egy gyógyszállót. Mert én kibaszottul szentimentális vagyok.”

2011-ben a zágrábi Kos-család esküvőre készül, miközben új korszak előtt állnak: nemcsak Horvátország EU-csatlakozása nagy fordulat az életükben, hanem az otthonukat jelentő egykori arisztokrata ház teljes birtokbavétele is, a szomszédok kivásárlását követően. A családtagok közül páran még őrzik az emlékét annak, amikor több mint hatvan évvel ezelőtt, 1945-ben – a kommunista hatalomátvétel után – a baloldali érzelmű Ruža nagyi beköltözött ide, más szegény sorból származó családokkal együtt, és otthonává tette azt a helyet, ahol az anyja egykor cselédként szolgált. Azóta generációk nőttek fel, az államszocialista rendszer megbukott, és a délszláv háborúk során megingott az a sokakban táplált eszme, hogy a különböző nemzetiségek együtt élhetnének békében és közösségben a határok megvonása nélkül. De a múlt árnyai továbbra is jelen vannak, hogy szembesítsenek minket azzal, hogy ugyanazok a traumák és dilemmák képesek generációkon át rabságban tartani egy közösséget.

Tena Štivičić kortárs horvát drámaíró 3tél című díjnyertes darabja igazi kelet-közép-európai történetet mutat be. Három idősíkon keresztül – 1945-ben, 1990-ben és 2011-ben – tárul fel a Kos-család több generációjának története, hogy e régi ház privát tereit miképpen töltik meg élettel, szeretettel és fájdalommal. A családtagok a széthullt Osztrák-Magyar Monarchia romjain, a történelem viharaiban, változó idők változó kihívásai közepette próbálnak a felszínen maradni, miközben újra és újra szembesülnek a „menni vagy maradni” kérdésével. Tena Štivičić női nézőpontból vizsgálja meg a régió történelmét, és Falcsik Mari, kortárs költő által fordított dráma aprólékos karakterábrázolással megannyi izgalmas női sorsot mutat be. Magyarországon először a Radnótiban láthatják a nézők ezt a nagyszabású művet, amelyből egy színészközpontú, sok szereplőt mozgató előadás készül Alföldi Róbert rendezésében.

„Errefelé – kelet-közép-európai tájakon – az elmúlt évszázadban nagyon sokszor változott, hogy mi az az egyedüli, kizárólagos üdvözítő út, ami a Kánaán felé visz minket. Aztán hirtelen másfelé kellett menni.
Majd megint másfelé.
És sem időnk, sem szándékunk, sem lehetőségünk nem volt, hogy feldolgozzuk, szembenézzünk ezekkel a nagyon sokszor változó irányokkal.
És mára elveszettek vagyunk.
Öregen vagy fiatalon, de szeretnénk megtalálni azt a bizonyos jó irányt.
És mindenki másfelé keresi.
És ha összeülünk az ebédlőasztalnál, csak bámuljuk és nem értjük a másikat.
Ideje lenne letenni a kanalat.
És tényleg ránézni a másikra.
Vagy elsősorban magunkra.
Múlttal, jelennel és bízzunk benne, hogy a valóban létező szép jövővel.”
                                                                                                                         Alföldi Róbert

Bemutató: 2023. október 21. szombat
Az előadás hossza: kb. 3 óra 15 perc (egy szünettel)
AZ ELŐADÁS 14 ÉVEN ALULIAKNAK NEM AJÁNLOTT! 

Az előadás a KULTURÁLIS ÉS INNOVÁCIÓS MINISZTÉRIUM támogatásával jött létre. 

Fotók: Dömölky Dániel, a fotók jogdíjasok!
Plakát: Tóth Andrej

Látnivalók a környéken

SEGWAYGUYS Budapest

SEGWAYGUYS Budapest

  • Budapest

Vegyen részt egy városnézésen Magyarország legnagyobb segway flottájával!

Iparművészeti Múzeum

Iparművészeti Múzeum

  • Budapest

A budapesti Iparművészeti Múzeum a londoni (1857) és a bécsi (1864) társ-intézmények után Európában harmadikként jött létre. Ugyanis az 1872-es országgyűlés 50.000.-Ft-ot szavazott meg "műipari tárgya...

Dohány utcai zsinagóga

Dohány utcai zsinagóga

  • Budapest

A Kiskörútról néhány lépés Európa legnagyobb működő zsinagógája a Dohány utcában.

Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda

Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda

  • Budapest

A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, amelyben 21 medence található.

Parlament

Parlament

  • Budapest

Kedvelték a pompát és a gazdag díszítést a 19. század második felének városrendezői, építtetői. Bizonyíték erre Európa egyik legszebb parlamentje a pesti Duna-parton.

Lánchíd

Lánchíd

  • Budapest

Az első állandó híd Buda és Pest között. A Lánchíd Budapest jelképe, az első állandó híd a magyarországi és második a Duna teljes szakaszán.

Halászbástya

Halászbástya

  • Budapest

Budavári Palota

Budavári Palota

  • Budapest

A Budavári Palota (németül Burgpalast, törökül Budin Kalesi) Budapest egyik legfőbb kulturális és turisztikai központja, egyben a volt királyi palota. A Budai Várnegyed részeként 1987 óta része Budape...

További látnivalók

Programok a környéken

További programok


Szállások Budapest

Legjobb ár önellátással Budapest
  • Kiváló1 Értékelés alapján4.9 / 5
Legjobb ár reggelivel Budapest

Hotel Tiliana

Legjobb ár reggelivel

36 597 Ft/fő/éj-től
  • 1 Értékelés alapján4 / 5
Szobaárak Budapest

Karin Hotel

Szobaárak

19 000 Ft/fő/éj-től
  • 2 Értékelés alapján4.1 / 5
Szobaárak reggelivel Budapest
  • Kiváló3 Értékelés alapján4.6 / 5

További szállások

Bejelentkezés