A kétfejű fenevad , Miskolc 2026.02.18-án 19:00 óra helyszín: Miskolci Nemzeti Színház

A kétfejű fenevad További képek

történelmi panoptikum két részben 18+ Írta: Weöres Sándor

Színház Színház Próza Próza

Budavár visszafoglalásának idején, miközben a német-római császár serege a török szultánéval birkózik, egy kálvinista deák menekül át az országon, s viszi magával messzi és tarka világokról szóló, szerelmes történeteit. Leányok és asszonyok bújtatják, míg el nem jut egészen Pecsevi, azaz Pécs városáig, ahol a török szóba magyar, a magyarba német és olasz keveredik, Ibrahim kádi háza pedig helyezkedő szultáni tisztek, magukat muzulmánnak tettető keresztények és zsidók, valamint bujkáló magyar nemesek szerelmetes enyelgéseitől és durva szitkaitól visszhangzik.

Weöres Sándor 1972-es színműve – melynek bemutatóit a kommunista rezsim egészen 1984-ig sorra betiltotta – a magyar drámairodalom különleges teljesítménye: bravúros nyelvezettel, mély emberismerettel és fergeteges humorral fest képet egy olyan átmeneti világról, ahol a történelem zűrzavarában mindenki a túlélés módját keresi – és senki sem az, akinek látszik.

A Miskolci Nemzeti Színház társulata virtuóz csapatmunkával, a szerző különleges nyelvezetéhez és mondataihoz az utolsó betűig hűen szólaltatja meg Weöres "történelmipanoptikumát".

Szereplők
AMBRUS....................................................................................................... SIMON ZOLTÁN
IBRAHIM........................................................................................................ HARSÁNYI ATTILA Jászai-díjas
LEA................................................................................................................ CZVIKKER LILLA
SUSÁNNA..................................................................................................... MÉSZÖLY ANNA
I. LIPÓT / KORBÁCH / HENCKE.................................................................. GÁSPÁR TIBOR Jászai-díjas, Érdemes művész
RADONAY / IV. MEHMED / DÖRÖGHY / HOCHER..................................... FANDL FERENC
ORKHÁN / DRAKULETZ / LOTHRINGEN / RÉSZEG JANICSÁR................ RÓZSA KRISZTIÁN
SZULEJMAN / BADEN.................................................................................. FARKAS SÁNDOR
HERCSULA / HAJDAR / SAVOYA................................................................. RÁCZ JÁNOS
MÁRTON DEÁK / BAYERN........................................................................... PUSKÁS BALÁZS e. h.
SZAMUIL / KOLLÁTH................................................................................... MÁHR ÁGI Jászai-díjas
WINDECK / SALOM...................................................................................... BODOKY MÁRK
DZSERDZSIS / ŐR........................................................................................ FECZESIN KRISTÓF
EVELIN.......................................................................................................... RUDOLF SZONJA
EGYIK PÉCSI POLGÁRASSZONY............................................................... VARGA ANDREA
MÁSIK PÉCSI POLGÁRASSZONY............................................................... KEREKES VALÉRIA

Közreműködik a Miskolci Nemzeti Színház kijelölt énekkara:
GÁLL FRANCISKA, KOVÁCS ILDIKÓ, URBÁN ZALÁN, BOZA BENCE,
KACSENYÁK GÁBOR, LEHOTAI MIKSA, KOLOZSI BALÁZS
és a Miskolci Nemzeti Színház kijelölt zenekara:
MEDVE ANITA / BAKOS TIBOR / NÉGYESI DÁNIEL
LAKATOS ATTILA
VALÁDI ZSOLT / BARABÁS BARNA / TÁNCZOS FANNI
PATAKI GÁBOR / JÓZSEF ÉVA

Alkotók
DÍSZLETTERVEZŐ: KOVÁCS DÁNIEL AMBRUS
JELMEZTERVEZŐ: SZŰCS EDIT
DRAMATURG: SÁNDOR JÚLIA
ZENESZERZŐ: CSER ÁDÁM
ZENEI VEZETŐ: RÁKAI ANDRÁS
KARVEZETŐ: PATAKI GÁBOR
MOZGÁS: KOCSIS ANDREA
LUKÁCS ÁDÁM
SÚGÓ: SZARKA VIKTÓRIA
ÜGYELŐ: BUDAI RÉKA
RENDEZŐASSZISZTENS: FEKETE ZSOLT

Rendező: SZŐCS ARTUR

Látnivalók a környéken

Deszkatemplom

Deszkatemplom

  • Miskolc

Avalon Park

Avalon Park

  • Miskolc

Az Avalon Park Miskolctapolcán, a Bükk szívében felépült családi szórakoztató és élmény park.

Avasi kilátó

Avasi kilátó

  • Miskolc

Herman Ottó Múzeum Papszer UIcai Kiállítási Épülete

Herman Ottó Múzeum Papszer UIcai Kiállítási Épülete

  • Miskolc

FIGYELEM, az épület 2023-ban zárva tart, határozatlan ideig. A nyitással kapcsolatban, kérjük érdeklődjön indulás előtt!

Ortodox templom

Ortodox templom

  • Miskolc

További látnivalók

Programok a környéken

Kakaókoncert

Kakaókoncert

  • Miskolc
  • 2026.Jan.24-án Miskolci Nemzeti Színház

A Miskolci Nemzeti Színház zenekarának beavató örömzenéje gyerekeknek és azoknak, akiket magukkal hoznak

Made in Hungária - musical két részben

Made in Hungária - musical két részben

  • Miskolc
  • 2026.Jan.27-án Művészetek Háza, Miskolc

A Magyarock Dalszínház bemutatja Fenyő Miklós – Tasnádi István MADE IN HUNGÁRIA musical két részben

Dave Simpson: Meztelen igazság - zenés vígjáték

Dave Simpson: Meztelen igazság - zenés vígjáték

  • Miskolc
  • 2026.Jan.25-án Művészetek Háza, Miskolc

Liliom Produkció

A baba

A baba

  • Miskolc
  • 2026.Jan.28-án Miskolci Nemzeti Színház

Pókfonálon

Pókfonálon

  • Miskolc
  • 2026.Jan.29-án Miskolci Nemzeti Színház

PÓKFONÁLON (16) kortárs színmű Írta: Alexandru Popa

Sybill

Sybill

  • Miskolc
  • 2026.Jan.29-án Miskolci Nemzeti Színház

Pókfonálon

Pókfonálon

  • Miskolc
  • 2026.Jan.29-án Miskolci Nemzeti Színház

PÓKFONÁLON (16) kortárs színmű Írta: Alexandru Popa

Pókfonálon

Pókfonálon

  • Miskolc
  • 2026.Jan.30-án Miskolci Nemzeti Színház

PÓKFONÁLON (16) kortárs színmű Írta: Alexandru Popa

További programok


Szállások Miskolc

Szobaárak reggelivel Miskolc

Várkert Panzió

panzió

Szobaárak reggelivel

14 000 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Wellness Pihenés Miskolc

Villamerica Panzió

panzió

Wellness Pihenés

10 000 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!

További szállások

Bejelentkezés