Nagyboldogasszony Római Katolikus Templom
Képek forrása: http://www.itthon.hu

Templom Templom

A falun átvezető út (Fő utca) melletti teleksorba illeszkedve, alacsony kőfallal övezett szabad területen álló, középtornyos, keletelt, egyszerű barokk falusi templom. Az 1778-ban tartott püspöki egyházlátogatás alkalmával feljegyezték, hogy 1740 körül régebbi templomból építették Szent Katalin tiszteletére, de akkor már romos volt a régi épület. Provizórikus oltár állt benne és sem orgonája, sem szószéke nem volt. Az említett korábbi templom a falu újratelepítése idején épülhetett, erre vall a bejárat felett olvasható 1731-es évszám és a szenteltvíztartó, amelyen az 1739-es évszám olvasható. A falun átvezető út (Fő utca) melletti teleksorba illeszkedve, alacsony kőfallal övezett szabad területen álló, középtornyos, keletelt, egyszerű barokk falusi templom. Az 1778-ban tartott püspöki egyházlátogatás alkalmával feljegyezték, hogy 1740 körül régebbi templomból építették Szent Katalin tiszteletére, de akkor már romos volt a régi épület. Provizórikus oltár állt benne és sem orgonája, sem szószéke nem volt. Az említett korábbi templom a falu újratelepítése idején épülhetett, erre vall a bejárat felett olvasható 1731-es évszám és a szenteltvíztartó, amelyen az 1739-es évszám olvasható.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
egész évben
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2017-02-23 14:30:04

Látnivalók a környéken

Simon István Emlékház

Simon István Emlékház

  • Bazsi

Simon István(1926-1975) kéziratai, versei

Berzsenyi Dániel emkéktábla

Berzsenyi Dániel emkéktábla

  • Bazsi

A falu határában - Zalaszántótól Sümeg felé tartva - emléktábla őrzi (gránitsziklán öntött vastábla felirattal) Berzsenyi Dániel nevét, aki 1808-ban, a Somogy megyei Niklára költözése alkalmából itt í...

Szőlőhegyi hálaadó kápolna

Szőlőhegyi hálaadó kápolna

  • Bazsi

"A középkori eredetű szőlőhegyi kápolna nyomtalanul elpusztult. A jelenlegi Urunk színeváltozása titulussal bíró kápolna a falutól délnyugatra, az Öreghegy oldalában, kies környezetben áll. Építtetője...

Nagyboldogasszony Római Katolikus Templom

Nagyboldogasszony Római Katolikus Templom

  • Bazsi

A falun átvezető út (Fő utca) melletti teleksorba illeszkedve, alacsony kőfallal övezett szabad területen álló, középtornyos, keletelt, egyszerű barokk falusi templom. Az 1778-ban tartott püspöki egy...

További látnivalók

Elérhetőségek

Cím: Bazsi, Fő utca
Térkép
Tel.:+3687352201

Kedvenc akciók

Danubius Hotel Marina Balatonfüred

Hajókázás a Balatonon 25% kedv...

24 625 Ft/fő/éj-től

Danubius Hotel Marina

  • Kiváló45 Értékelés alapján4.6 / 5
Elizabeth Hotel Gyula

Téli élményteli wellness

24 900 Ft/fő/éj-től

Elizabeth Hotel

  • Kiváló5 Értékelés alapján4.7 / 5
Xavin Hotel Wellness És Étterem Harkány

Wellness napok a Xavin Hotelbe...

24 200 Ft/fő/éj-től

Xavin Hotel Wellness És Étterem

  • Kiváló8 Értékelés alapján4.5 / 5
Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógyfürdő Kiskőrös

Korlátlan gyógyfürdőzés és wel...

19 725 Ft/fő/éj-től

Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógy...

hotel
  • 32 Értékelés alapján4 / 5

Bejelentkezés