Jánosházi Római Katolikus Plébániatemplom, Jánosháza

Jánosházi Római Katolikus Plébániatemplom
Képek forrása: http://www.itthon.hu

Templom Templom

A templom 1734 körül épült a korábbi, akkorra már elpusztult fatemplom helyett. 1779-ben az Erdődy család költségén nagyobbították meg, és építették át klasszicizáló barokk stílusban. A római katolikus templom egyenes záródású szentélye keskenyebb a hajónál. Ívesen tört párkányú, sátortetős tornya csak a harangszinttel emelkedik ki a homlokzatból. A hajót három osztatú csehsüvegboltozat, a szentélyt és sekrestyét csehboltozat fedi. A nyugati oldalon két pilléren nyugvó karzat van. A főoltárkép egy barokk stílusú falkép, amely a Jézust keresztelő Szent Jánost ábrázolja, felettük a Szentlélek galamb formájában. A szintén barokk mellékoltárt Assisi Szent Ferencnek állították. A kagyló alakú kő keresztelőkút fa fedőjén Krisztus és a templom védőszentje, Keresztelő Szent János barokk szobra látható. A falfülkében fából faragott barokk Piéta szobor van. A templom 1734 körül épült a korábbi, akkorra már elpusztult fatemplom helyett. 1779-ben az Erdődy család költségén nagyobbították meg, és építették át klasszicizáló barokk stílusban. A római katolikus templom egyenes záródású szentélye keskenyebb a hajónál. Ívesen tört párkányú, sátortetős tornya csak a harangszinttel emelkedik ki a homlokzatból. A hajót három osztatú csehsüvegboltozat, a szentélyt és sekrestyét csehboltozat fedi. A nyugati oldalon két pilléren nyugvó karzat van. A főoltárkép egy barokk stílusú falkép, amely a Jézust keresztelő Szent Jánost ábrázolja, felettük a Szentlélek galamb formájában. A szintén barokk mellékoltárt Assisi Szent Ferencnek állították. A kagyló alakú kő keresztelőkút fa fedőjén Krisztus és a templom védőszentje, Keresztelő Szent János barokk szobra látható. A falfülkében fából faragott barokk Piéta szobor van.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
Szentmisék: Kedd: 19.00 Csütörtök: 19.00 Szombat: 19.00 Vasárnap: 9.00
E-mail: bodorkos.imre@martinus.hu
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2016-12-19 14:00:52

Látnivalók a környéken

További látnivalók

Elérhetőségek

Cím: Jánosháza, József Attila utca 34.
Térkép
Tel.:+3695450168

Kedvenc akciók

Elizabeth Hotel Gyula

Téli élményteli wellness

24 900 Ft/fő/éj-től

Elizabeth Hotel

  • Kiváló5 Értékelés alapján4.7 / 5
Danubius Hotel Marina Balatonfüred

Hajókázás a Balatonon 25% kedv...

24 621 Ft/fő/éj-től

Danubius Hotel Marina

  • Kiváló45 Értékelés alapján4.6 / 5
Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógyfürdő Kiskőrös

Korlátlan gyógyfürdőzés félpan...

19 725 Ft/fő/éj-től

Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógy...

hotel
  • 32 Értékelés alapján4 / 5
Xavin Hotel Wellness És Étterem Harkány

Wellness napok a Xavin Hotelbe...

24 200 Ft/fő/éj-től

Xavin Hotel Wellness És Étterem

  • Kiváló8 Értékelés alapján4.5 / 5

Bejelentkezés