Kerecsendi erdő Természetvédelmi Terület, Kerecsend

Képek forrása: http://www.itthon.hu

Természeti érték

A történelem telis-tele van titkokkal, és az egyik aprócska titka az, hogy miképp tudott fennmaradni ez az alig több mint százhektáros kis erdőfolt, itt ezen az igen termékeny löszvidéken. Ezt a területet az Északi-középhegység déli lábainál húzódó övet már a történelem előtti időktől művelésbe fogta az ember, és lassan teljesen kiirtotta az útjában álló tatárjuharos lösztölgyest, e vidék eredeti társulását. Térképek szerint a legutolsó erdőket a 19. században vágták ki, hogy helyükön búzát termesszenek. Lehet, hogy ennek a kis erdőfoltnak az volt a szerencséje, hogy tulajdonosa az egri érsekség volt. A délkelet-európai elterjedésű és egykor az Alföldön nagy területeken elterjedt tatárjuharos lösztölgyes társulásnak ez a táj az északi határa, már csak ezért is értékes ez a maradványerdő. Különös érdekessége, hogy a molyhos tölgyek között általában cserjeszintet alkotó tatárjuhar itt délceg fává nő, és a mezei juharral és szillel szépen fejlett második koronaszintet alkot. A mészben gazdag löszön védett növények sokasága él. Jól érzi magát a ritka, alig egy méterre megnövő törpemandula is, amely virágzás idején valóban lenyűgöző látvány. Egy szinttel lejjebb ereszkedve, a gyepszinten odvas keltike, tavaszi hérics, erdei gyöngyköles stb. díszíti az erdőt. A kerecsendi tölgyeserdő állatvilága is gazdag, hisz közel s távol nincs más menedéke madárnak és vadnak, mint ez a szigeterdő.

A Kerecsendi-erdő egykor az egri érsekséghez tartozott, és fő feladata a fácánneveléssel, vadásztatással függött össze. Innen ered a terület másik – helyben jobban ismert – neve: Fácános-berek, illetve Berek-erdő. Az erdő teljes területén tilos volt a legeltetés, és a többi erdei mellékhasználat (pl. gomba- és vadgyümölcs-gyűjtés). A XIX. század végi fácántenyésztés érdekében végzett erdőkezelések is kedveztek a sűrű cserje- és gyepszintű állományok fennmaradásának, és bizonyítottan másodlagos kialakításának is. Ennek megfelelően az erdőállományokat elválasztó nyiladékokban számos dombvidéki erdős sztyepp faj maradhatott fenn. Ilyenek például a nagyezerjófű, a pusztai meténg, a Janka-tarsóka, a tavaszi hérics, az epergyöngyike és a macskahere. A lösztölgyesre jellemző, hogy négy honos tölgyfajunk – a kocsánytalan, a kocsányos, a molyhos és a csertölgy – is előfordul benne, míg a dús cserjeszintből kiemelkedik – mintegy a második lombkoronaszintbe nyomul – a tatárjuhar. Érdekes színfolt a Laskó-teraszt felszabdaló kisebb völgybevágásban kialakult gyertyános-tölgyes állomány, amelynek ebben a klímazónában való megjelenése nem szokványos.