Református Templom Márokpapi
Képek forrása: http://www.itthon.hu

Templom Templom

Kossuth utcán áll a műemlék református templom. A kora gótikus, egyhajós, torony nélküli kőépületet egyenes záródású, keresztboltozatos szentéllyel a 13. század második felében emelték. A templom nyugati homlokzata előtt áll a XVIII. században épült, tizenöt méter magas, a XIX. század második felében megújított harangtorony, melynek harangját 1791-ben öntötték. A nyugati homlokzaton nyílik a gótikus, kőkeretes kapu. A külső homlokzat különleges dísze az a színes, virágos kifestés, amely a XVII. századból, tehát már a református időből származik,. Hasonló faképdísz a környéken több helyen, így Csarodán, Lónyán, Vámosatyán is előfordul. A belsőben középkori, a XV. század első feléből származó freskókat láthatunk, amelyek a 1999-es restaurálások során kerültek elő. A hajó északi falán a Háromkirályok vonulását ábrázolták, a diadalíven megfestett jelenetben a halott Krisztus testét angyalok emelik a magasba. A hajót diadalív választja el a szentélytől, amit bordás keresztboltozat fed. A szentély déli oldalán lóhereíves ülőfülke, vele szemben csúcsíves sekrestyeajtó látható. Az ajtótól keletre roncsolt szentségtartó fülkére bukkantak a kutatók.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
01/01-12/31 - igény szerint Elérhetőség:+3645704710

Belépőjegy

Nincs
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2016-06-22 17:00:34

Látnivalók a környéken

További látnivalók

Elérhetőségek

Cím: Márokpapi, Kossuth u. 11.
Térkép
Tel.:+3645704710

Kedvenc akciók

Xavin Hotel Wellness És Étterem Harkány

Wellness napok a Xavin Hotelbe...

24 200 Ft/fő/éj-től

Xavin Hotel Wellness És Étterem

  • Kiváló8 Értékelés alapján4.5 / 5
Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógyfürdő Kiskőrös

Korlátlan gyógyfürdőzés félpan...

19 725 Ft/fő/éj-től

Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógy...

hotel
  • 32 Értékelés alapján4 / 5
Elizabeth Hotel Gyula

Téli élményteli wellness

24 900 Ft/fő/éj-től

Elizabeth Hotel

  • Kiváló5 Értékelés alapján4.7 / 5
Danubius Hotel Marina Balatonfüred

Hajókázás a Balatonon 25% kedv...

24 621 Ft/fő/éj-től

Danubius Hotel Marina

  • Kiváló45 Értékelés alapján4.6 / 5

Bejelentkezés