Falumúzeum Nagytarcsa, Nagytarcsa

Képek forrása: http://www.itthon.hu

Múzeum

Az alföldi stílusban épült parasztház az 1938-ban létesült Tessedik Sámuel népfőiskola részét képezte. Ez volt a parasztifjak továbbképzésére alakult intézmény harmadik háza, amelyet Stühmer Frigyes csokoládégyáros 4000 pengős adományából építettek 1939-ben. Az intézet tantervében a számtan, az irodalom, a földrajz és a történelem mellett néprajzot, népművészetet, és Bartók-Kodály nyomán népdalt is tanítottak. A népfőiskola tevékenységének a második világháború vetett véget. Az életmódban végbement gyors és nagymértékű változások siettették azt - a már korábban felmerült - gondolatot, hogy a sok néprajzi értéket meg kellene menteni a jövő nemzedék számára. Hozzáférhetővé, megszemlélhetővé kellene tenni mindazt, ami az elődök hagyatékából a legszebb, a legértékesebb. A gyűjtés 1959 őszén kezdődött. A nagytarcsai lakosság hamar megértette és magáévá tette a falumúzeum létrehozásának gondolatát. Lelkesen ajándékozták oda az addig féltve őrzött, 80-100 éves tárgyakat. Az első kiállítást 1960. augusztus 28-án nyitották meg a jelenlegi épület egyik felében. A Pest megyei Múzeumok Igazgatóságának megalakulásával (1962) megyei kezelésbe került a múzeum is. Ezután évenként tematikus kiállítások kerültek a látogatók elé, és újabb ajándékozók is álltak a múzeum ügye mellé. 1964-ben a községi tanács átadta az épület másik felét is. Ekkor a megyei igazgatóság kívül-belül tataroztatta, és belső átalakítást is végeztetett. Ennek eredményeképpen jött létre a középparaszt lakását bemutató enteriőr. Fontos előrelépést jelentett a múzeumnak, amikor 1965-ben végre megkapta a Művelődési Minisztériumtól a működési engedélyt. Azóta az épületet több ízben bővítették egy-egy helyiséggel, melyek újabb és újabb állandó kiállításoknak adtak helyet. A 60-70-es években a Temető utcai egyedi sírból honfoglalás kori, a Fasor utcából rézkori, a Zrínyi utcából szkíta kori, a Pesti út melletti homokbányából X. századi magyar köznépi temető anyaga, az Urasági dűlőből pedig szarmata kori leletek kerültek elő és gazdagították a múzeum anyagát. A múzeum közművelődési munkája számos állandó, időszaki és vándorkiállítást mutatott be. Történelmi és néprajzi ismeretterjesztő előadáson tájékoztatta hallgatóit. Színvonalas rendezvényein az irodalom, a népművészet és a komoly zene is egyaránt helyet kapott. A múzeum néprajzi anyagáról az ország több helységében mutattak már be szemelvényeket. A legnevezetesebb bemutatókat Cegléden, Gödöllőn, Szentendrén, Szobon, Vácon és Budapesten, a Nemzeti Galériában rendezték. Az alföldi stílusban épült parasztház az 1938-ban létesült Tessedik Sámuel népfőiskola részét képezte. Ez volt a parasztifjak továbbképzésére alakult intézmény harmadik háza, amelyet Stühmer Frigyes csokoládégyáros 4000 pengős adományából építettek 1939-ben. Az intézet tantervében a számtan, az irodalom, a földrajz és a történelem mellett néprajzot, népművészetet, és Bartók-Kodály nyomán népdalt is tanítottak. A népfőiskola tevékenységének a második világháború vetett véget. Az életmódban végbement gyors és nagymértékű változások siettették azt - a már korábban felmerült - gondolatot, hogy a sok néprajzi értéket meg kellene menteni a jövő nemzedék számára. Hozzáférhetővé, megszemlélhetővé kellene tenni mindazt, ami az elődök hagyatékából a legszebb, a legértékesebb. A gyűjtés 1959 őszén kezdődött. A nagytarcsai lakosság hamar megértette és magáévá tette a falumúzeum létrehozásának gondolatát. Lelkesen ajándékozták oda az addig féltve őrzött, 80-100 éves tárgyakat. Az első kiállítást 1960. augusztus 28-án nyitották meg a jelenlegi épület egyik felében. A Pest megyei Múzeumok Igazgatóságának megalakulásával (1962) megyei kezelésbe került a múzeum is. Ezután évenként tematikus kiállítások kerültek a látogatók elé, és újabb ajándékozók is álltak a múzeum ügye mellé. 1964-ben a községi tanács átadta az épület másik felét is. Ekkor a megyei igazgatóság kívül-belül tataroztatta, és belső átalakítást is végeztetett. Ennek eredményeképpen jött létre a középparaszt lakását bemutató enteriőr. Fontos előrelépést jelentett a múzeumnak, amikor 1965-ben végre megkapta a Művelődési Minisztériumtól a működési engedélyt. Azóta az épületet több ízben bővítették egy-egy helyiséggel, melyek újabb és újabb állandó kiállításoknak adtak helyet. A 60-70-es években a Temető utcai egyedi sírból honfoglalás kori, a Fasor utcából rézkori, a Zrínyi utcából szkíta kori, a Pesti út melletti homokbányából X. századi magyar köznépi temető anyaga, az Urasági dűlőből pedig szarmata kori leletek kerültek elő és gazdagították a múzeum anyagát. A múzeum közművelődési munkája számos állandó, időszaki és vándorkiállítást mutatott be. Történelmi és néprajzi ismeretterjesztő előadáson tájékoztatta hallgatóit. Színvonalas rendezvényein az irodalom, a népművészet és a komoly zene is egyaránt helyet kapott. A múzeum néprajzi anyagáról az ország több helységében mutattak már be szemelvényeket. A legnevezetesebb bemutatókat Cegléden, Gödöllőn, Szentendrén, Szobon, Vácon és Budapesten, a Nemzeti Galériában rendezték.